Elérhetőségek

MOBIL PONT Szombathely

Cím: 9700 Szombathely,
Kőszegi u. 26.
Mobil Pont Szombathel
+36708833688
Mobil:
+36708838588
E-mail:
info@mobilpontszombathely.hu
mobilkey@gmail.com
Rendkívüli... Nyitvatartás


sony z5 compact mobiltelefon

2015.10.04. 20:44

Sony Xperia Z5 Compact - tökéletes kispajtás?A japán gyártó két generáció után újabb kompakt méretű (és nevű) telefont dobott piacra, mely nem csak bivalyerős, hanem jó a kamerája, az üzemideje, és cserébe még drága is. – írta: Legendd, 3 hete

Bevezető, tartozékok

Hirdetés

Amikor a Sony bemutatta az Xperia Z4-et, mindenki csak pislogott, mint hal a szatyorban, hogy miért jöttek elő újabb csúcsmodellel ilyen hamar, és a készülék miért csak Japánban vált elérhetővé. A madarak közben azt csiripelték, hogy Európába majd Z5 néven kerülhet forgalomba ez a zászlóshajó, hiszen a gyártónak nem csak a hazai piac a fontos. A várva-várt csoda végül elmaradt, jött ugyanis az Xperia Z3+, ami finoman szólva sem váltotta meg a világot, hiszen a processzoron kívül szinte semmi újdonságot nem hozottelődjéhez képest.


Kellemesen illeszkedik a tenyérbe [+]

Az idei IFA kiállításon azonban megint fordult a kocka, hiszen a japán vállalat több új termékkel várta a Berlinbe látogatókat, végre megjelent ugyanis az Xperia Z5 család, melyből egyértelműen a világ első, 4K kijelzővel szerelt, Z5 Premium névre keresztelt tagja emelkedik ki. Sokak örömére viszont jött egy kompakt csúcsmodell is, mivel manapság még mindig rendkívül kevés olyan készüléket találunk, ami kisebb képernyőmérettel, mégis igen erős hardverrel rendelkezik.


Kiválóan működik a bekapcsológombba épített ujjlenyomat-olvasó [+]

A Sony nem csak csúcsmodellek esetén követ érdekes frissítési ütemtervet, hanem a Compact famíliánál is, hiszen az első Xperia Z még nem kapott kistestvért, az Xperia Z1 már igen, az Xperia Z2 megint nem, és így tovább, nem nehéz tehát kitalálni, hogy az Xperia Z5-nek újra lett egy kisöccse, amit Xperia Z5 Compact névre kereszteltek, és az Xperia Z3 Compact örökébe lép. A telefon megtartotta a kecses, bár kicsit vaskos külsőt, bivalyerős lett, a kamera sokat fejlődött, az akkumulátoros üzemidő továbbra is jó, és végre a kiválóan működő ujjlenyomat-olvasó sem maradt el. Stylus ugyan nem jár a telefon mellé, ám az árazással foglalkozó szakemberek kezébe kerülő toll így is nagyon vastagon fogott. Tényleg nagyon vastagon.


Egyszerű, fehér doboz rejti a drága készüléket [+]

A dobozról nem kell sokat beszélni, hiszen egy egyszerű fehér kartonpapír, aminek a tetején a telefon képe és megnevezése látható, az alján pedig a legfontosabb specifikációkat tüntették fel ikonok formájában. A csomagolást kibontva kapásból a készülékbe botlunk, ami a fekete mellett fehér, sárga és korall színekben érhető el. Tartozékokkal nem bővelkedik egyébként a szelence, mindössze egy töltőfejet, egy használati útmutatót, valamint egy microUSB kábelt mellékel a gyártó

Pár évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy tesztalanyunkat majd a "kicsi" jelzővel lehet illetni. Akkoriban még a négy hüvelykes kijelzővel szerelt telefonokat nevezte mindenki tepsinek, ma meg már van olyan ismerősöm, aki a csúcsmodellek közül azért választotta a Samsung Galaxy S6-ot, mert "csak" 5,1 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik. Na a Z5 Compact még ezen is túltesz, és a 127 x 65 x 8.9 milliméteres méreteivel egészen aprónak tűnik mondjuk az LG jelenlegi zászlóshajója mellett, igazából először fura is visszaszokni ekkora telefonra, egy női kézben vagy kisebb férfi tenyérben egyértelműen sokkal jobban áll, kényelmesebb kezelni egy ujjal, lényegében mindenféle nehézség nélkül el lehet érni a kijelző átellenes pontjait. A 138 grammos tömeg mindenesetre a műanyagnál és az üvegnél egy kicsit komolyabb anyaghasználatra utalhatott volna, ám legfőképpen plasztikból készült az eszköz, ami legalább jól össze lett rakva, meg sem nyikkan, még erősebb nyomkodásra sem. A japánok újdonságának egyik nagy erénye, hogy IP68 védettséget élvez, vagyis teljesen ellenáll a pornak, és a vizet is túléli másfél méter mélységig és körülbelül fél óra időtartamig.


Az előlapon sztereó hangszórót találunk [+]

Kijelző-tesztMérésSony Xperia Z5 CompactSony Xperia Z3 CompactApple iPhone 6Samsung Galaxy AlphaFehér fényerő (max.)636 nit530 nit576 nit301 nitFehér fényerő (min.)5 nit? nit? nit? nitFekete fényerő0,48 nit0,51 nit0,38 nit0 nitKontrasztarány1326:11018:11517:1n/aSzínhőmérséklet9028 K7755 K7321 K7455 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Elölről nem néz ki rosszul a telefon, bár tény, hogy az előlapnak csupán körülbelül a 68,9 százalékát foglalja el a 4,6 hüvelykes, 720 x 1280 pixelt megjeleníteni képes, Triluminos és X-Reality technológiával ellátott kijelző. Nyilván helyet kell hagyni a sztereó hangszóróknak, melyek alul és felül helyezkednek el, nem beszélve a felső részen található közelség- és fényérzékelő szenzorokról, az aprócska értesítő ledről (több színben tud világítani: zöld, piros, kék, lila, fehér, sárga stb.), valamint az 5,1 megapixeles másodlagos kameráról. Alul nincsenek vezérlőgombok, ezeket már virtuális formában a képernyőről érjük el, sajnos a kiosztásuk nem változtatható, pedig nekem speciel jobban tetszene, ha a többet használt visszalépés gomb jobbról lenne elérhető. Az IPS panel tartalma szinte mindenhonnan látható a majdnem száznyolcvan fokos betekintési szögnek köszönhetően, a fényerő nagyon rendben van, még erősebb napsütésben is kiválóan látható, nem tükröződik a kijelző, a 323 ppi-s képpontsűrűség pedig kvázi ugyanazt a képélességet nyújtja, mint a frissen bemutatott iPhone 6s. Az érzékenységére sem lehet panasz, maximum tíz ujjal lehet egyszerre tapogatni, plusz ott a kesztyűs mód, így télen sem kell majd jégbe fagyott ujjakkal nyomogatni. A fehéregyensúly egy kicsit hűvös (vagyis kékes), de ezen szoftveresen bármikor lehet változtatni.


Oldalt műanyag ajtó védi a nanoSIM és a microSD foglalatokat [+]

Dizájn szempontjából a telefon oldala a legmegosztóbb, valaki szerint nagyon bazári műanyag, ráadásul elég vastag is lett, mások szerint viszont ez a kialakítás illeszkedik az összképbe. Akármelyik tábort is erősítjük, tény, már az elődmodellnél és tesztalanyunknál is kritizálható a Sony, hogy a a Compact változat a felső kategóriás léte ellenére miért nem kaphatott fém széleket, sokkal minőségibbnek hatott volna a telefon. Így vagy úgy, de meg kell barátkoznunk a helyzettel, a mobil fogása ettől még nem rosszabb, még ha először meg kell majd szokni a vaskos mivoltát. Balról tárul elénk az a plasztik ajtócska, ami a nanoSIM és a microSD foglalatokat védi a folyadéktól és a portól, alul a microUSB csatlakozó, felül a 3,5 milliméteres jack kimenet kapott helyet, mindkettő külön szigeteléssel rendelkezik. Utóbbi mellett figyelhető meg a zajszűrést és a sztereó hangfelvételt biztosító mikrofon. A kütyü jobb szélére került a homb gomb, amibe immár ujjlenyomat-olvasó szenzort is szereltek: rendkívül jó hatásfokkal működik, és ez az egyik legkényelmesebb helyre rakott biometrikus azonosító, hiszen mindig kézreáll. Ennek közvetlen szomszédságában lelhető fel a hangerőszabályzó billentyű, aminek elérése már kényelmetlen feladat, valamint a dedikált fényképezőgomb, ami kétállású, először fókuszál, majd teljes lenyomásra exponál a kamera.


A hátlapon helyezkedik el a 23 megapixeles kamera [+]

A korábbi változatnál még üveg hátlapot használt a Sony, ez látszott is rajta. Ez is az, de ezúttal olyan a csiszolás, ami miatt elsőre nem egyértelmű, hogy nem műanyagról van szó, de a Sony megerősítette, hogy üvegből készült ez a terület. A rendkívül minimalista formavilág jól áll a telefonnak, egyáltalán nem gyűjti sem a koszt, sem pedig az ujjlenyomatokat, ráadásul még nem is csillog. Alul az Xperia, középen a Sony és az NFC feliratok láthatók, a bal felső sarokba pakolták a 23 megapixeles kamerát, valamint a ledes villanót. Sajnos a vakunál még mindig nem jutott el odáig a japán gyártó, hogy továbbfejlessze, jó lett volna valami kéttónusú segédfény, vagy lézeres autofókusz. A burkolatot nem lehet levenni, így az akkumulátorhoz sem lehet hozzáférni, bár ez a Z-sorozat összes eddigi tagjára igaz volt.

Túlmelegedési és konstrukciós mizéria ide vagy oda, a Sonynál úgy döntöttek, hogy a nagytestvérekhez hasonlóan a kompakt változat is megkapja a jelenlegi legerősebb Qualcomm chipsetet, vagyis a 28 nanométeres csíkszélességű, 64 bites Snapdragon 810-et. Az ARMv8 architektúrájú processzorban négy darab 2 GHz-en pörgő Cortex-A57, és ugyanennyi 1,5 GHz-en dolgozó Cortex-A53 magot találunk. Az Adreno 430 grafikus gyorsítónak gyerekjáték meghajtania a HD kijelzőt, ellenben nagy port kavart, hogy miért csak 2 gigabájtnyi rendszermemóriát kapott a készülék. A Sony szerint ez is bőven elég a gördülékeny rendszersebességhez, ami igaz, csak az a baj, hogy ha már ennyi pénzt kifizet az ember egy telefonért, akkor elvárná, hogy legyen tartalék a hardverben, szóval itt talán egy kicsit mellélőttek a japánok. Az viszont mindenképpen dicsérendő, hogy 32 GB-os háttértár került a mobilba, bár ebből elég sokat, körülbelül 9,42 gigabájtot lecsíp a rendszer. A microSD kártya támogatása azonban gyógyír lehet a nagyobb fájlokat magukkal hordozó felhasználóknak, ráadásul a rendszer arra is lehetőséget biztosít, hogy az adatokat áthelyezzük a plusz adattárolóra. A rezgőmotor erőteljes, értesítések esetén érezhetően dorombol a szerkezet.


Oldalt virít az Xperia felirat [+]

Teljesítmény-tesztBenchmarkSony Xperia Z5 CompactSony Xperia Z3 CompactXiaomi Mi-4Samsung Galaxy AlphaAnTuTu 5.x Benchmark61582 pont41930 pont44690 pont52120 pontVellamo Browser3824 pont2583 pont2345 pont3190 pontVellamo Metal1757 pont1545 pont1568 pont1550 pontGeekbench 3 (single)1264 pont965 pont1008 pont939 pontGeekbench 3 (multi)3655 pont2717 pont3065 pont3188 pontGFXBench Manhattan onscreen47,0 fps25,5 fps11,3 fps25,2 fpsManhattan offscreen 1080p25,0 fps11,9 fps10,7 fps13,4 fpsGFXBench T-Rex onscreen56,0 fps40,9 fps27,7 fps48,1 fpsT-Rex offscreen 1080p56,0 fps27,2 fps27,1 fps31,3 fps

Hirdetés

Ahogy a fenti táblázatból jól látszik, a Z5 Compact körberöhögi teljesítmény terén elődjét, pedig az a telefon sem volt piskóta ilyen téren. A Snapdragon 810 chipsetet pont a Sony használja a 4K kijelzővel szerelt mobiljának meghajtására, nem véletlen, hogy a HD felbontás még csak meg sem izzasztja a kütyüt. A tenyerünket már egy kicsit jobban, átlagos felhasználás esetén nincs gond, a rendszersebesség is elképesztően gyors, reszponzív a szoftver, mindenre azonnal reagál. Egy kicsit forróbb fejűség következik be benchmarkolás vagy hosszabb játék során, és utóbbinál nem az Angry Birdsre gondolok, hanem mondjuk a Real Racing 3-ra. Megakadás még az összetettebb alkalmazásokból kilépve sem fordul elő, maximum többet kell várni ilyenkor, szóval a két gigabájt RAM tényleg nem kevés, bár azért több app háttérbenfuttatása miatt szükségszerű lett volna megnövelni a rendszermemória méretét.

 
[+]

A készüléken az Android 5.1.1 Lollipop operációs rendszer fut, természetesen a Sony egyedi, TimeScape UI névre hallgató felületével. Hogy mikor jön rá a Marshmallow, arról még nem adott tájékoztatást a japán vállalat, ám minden bizonnyal idén még nem fog mályvacukorkában fürdeni ez a modell. A szoftver működése nem különbözik a legtöbb androidos társától, a zárolt képernyőn nem csupán az értesítéseket láthatjuk, hanem a bal illetve a jobb alsó sarokból felfelé legyintve azonnal elérjük a kamerát és a tárcsázót. Főképernyőből többet megadhatunk, ezek közül mindegyik személyre szabható widgetekkel, ikonokkal, háttérképpel.

 
[+]

A menüben az applikációkat többféle szempont szerint rendezhetjük, mappázni viszont itt nem lehet, mint ahogy a négyszer öt ikonnál többet sem lehet megjeleníteni egyszerre. Alul a vezérlőgombok sorrendje, mint korábban mondottam, sajnos nem változtatható, illetve az sem adható meg (mint például az LG-nél), hogy mely programok esetén tűnjenek el automatikusan. Az alkalmazásváltóban kártyalapok formájában látszódnak a futó alkalmazások, alul pedig a miniappok ikonjait fedezhetjük fel. Ezek segítségével felugró ablakban tekinthetjük meg például a számológépet, az időzítőt, a böngészőt, a naptárat, valamint a zenéket.

 
[+]

A tárcsázóból számok és betűk alapján kereshetünk a névjegyek között, amikhez egyébként telefonszám, cím, email, szervezet, csoport, webhely és csengőhang rendelhető, a kapcsolatokat importálhatjuk USB-tárról vagy microSD kártyáról. Nekünk, magyaroknak borzasztóan hasznos, hogy a billentyűzet négy soros, így nem csak a szokásos qwertz gombokat találjuk, hanem felül az ékezetes karakterek is megjelennek (ha nem szeretnék, akkor eltüntethetjük ezt a sort), vagyis sokkal könnyebb e-maileket írni, legalábbis akkor, ha hozzászokunk az aprócska kijelzőhöz és karakterekhez, mert azért néha-néha félre lehet ütni gépelés közben. Apropó email, a gyári szoftver kiválóan működik, kezeli az IMAP, a POP3 és az Exchange fiókokat, de ami a legjobb, hogy akár az összes levelet szinkronizálhatjuk, nem csak egy vagy két hónapot, mondjuk azt már nem lehet beállítani, hogy jobbra vagy balra csúsztatás esetén mitévő legyen a program. Van fájlkezelő, a telefon kezeli a külső eszközökön tárolt tartalmat, röviden és tömören OTG-képes.

A legfontosabb szoftveres extra és újítás a bekapcsológombba épített ujjlenyomat-olvasó, melyet a beállításokon belül a biztonság menüpontban találunk. Összesen öt darab biometrikus minta rögzíthető, bár igazából elég egy is, hiszen az oldalra szerelt billentyű miatt többnyire mindig a hüvelykujjunkat (jobbkezesek esetén legalábbis) fogjuk használni. A szenzor precízen és gyorsan működik, ennél már csak a Huawei megoldása fürgébb (legalábbis addig, amíg meg nem jön a két új Nexus), hiszen itt először meg kell nyomni a gombot ahhoz, hogy felvillanjon a kijelző és közben feloldjuk azt.

 
[+]

A rendszer témázható, ami nem az ikonkészlet lecserélését jelenti, hanem a színvilágot változtathatjuk meg, ez arra mondjuk jó, hogy egy kicsit feldobjuk az Androidot. Előre telepítve érkezik az AVG Protection (180 napos próbaverzió), ami lényegében a telefonon tárolt fájlokat védi, a Dropbox felhőszolgáltatás elérését biztosító app, az RDS-es FM-rádió, valamint a PlayStation csomag, amivel a Sony legújabb konzolját lehet vezérelni (nem játszani), illetve a játékboltot is elérjük rajta keresztül. A naptár heti, havi, napi és éves nézetet tartalmaz, az eseményekhez helyszín, emlékeztető, leírás társítható. A Movie Creatorben egyszerűen és gyorsan lehet a telefonon tárolt képekből rövid bemutatóvideót készíteni, ami alatt valamilyen általunk beállított dallam szólal fel, a látványvilágot pedig a különféle effektek hivatottak színesíteni.

 
[+]

A LifeLog a Sony egyedi egészségügyi alkalmazása, ahol nyomon követhetjük a napi lépésszámot, a bevitt kalóriamennyiséget, a sportolással eltöltött időt és távot, valamint arról is információt nyerhetünk, hogy mennyit filmeztünk, vagy éppen játszottunk a mobillal. Ez az az app, ami fel van készítve arra is, hogy a Sony SmartBand családdal együttműködjön. A Rajz applikáció keretében különféle firkákat készíthetünk, illetve ezzel lehet a már elkészített alkotásokat szerkeszteni, azaz vágni, javítani rajtuk. A dokumentumok megtekintéséhez a japánok az OfficeSuitot telepítették, amivel nem csak olvasni, hanem létrehozni is lehet word vagy éppen excel fájlokat. Fontos extra még a TrackID és a Spotify, előbbi a gyártó egyedi és nagyon jól működő zenefelismerője, utóbbi pedig a zenestreamelő alkalmazás, melynek teljes verziójához már havonta több mint ezer forintot ki kell csengetni.

Sokat fejlődött a telefon fényképezés terén, a Sony végre hátrahagyta a megannyi készülékben felemásan teljesítő, 20,7 megapixeles szenzorát, és a Z5 családba már 23 megapixeles kamerát pakolt. A hátlapi modul 1/2,3"-es, f/2.0 rekeszértékű Exmor RS szenzor a hibrid technológiának köszönhetően mindössze 0,03 másodperc alatt képes fókuszálni, és ötszörös clear image digitális zoomra képes. Az előlapi kamera 2,2-ről 5,1 megapixelesre fejlődött, a 24 milliméteres látószög pedig elég ahhoz, hogy többen is beleférjenek a szelfi fotókba. Videókat előbbivel 4K esetén 30 fps, 1080p-nél 60 fps, 720p filmeknél pedig 120 fps sebességgel lehet felvenni, utóbbi kicsit szerényebb tudással bír, de az Full HD / 30 fps párosa így sem rossz egy másodlagos szenzortól. Kicsit fájó, de nincs optikai képstabilizálás, helyette a SteadyShot névre keresztelt digitális megoldással kell beérni. Ebből viszont egy továbbfejlesztett megoldást rakott a gyártó a készülékbe, aminek olyan hosszú neve van, hogy az egy brazil szappanoperában is elférne. A Sony SteadyShot Intelligent Active Mode a gyártó szerint biciklizés vagy gördeszkázás közben kisimítja a rángásokat, noha pont eme két sporttevékenység ideje alatti videózás lehet, hogy végül egyetlen, hatalmas rángásban csúcsosodik ki, de az fájni is fog. Ez viszont már a felhasználó felelőssége.


[+]

Üzemmódból egy rakattal kapunk: kezdjük a kiváló automatikussal, amiben szerencsére már maximális felbontással fotózhatunk (4:3-as képarány mellett 5520 x 4140 pixel), nem korlátoz le a rendszer 8 megapixelre, és a program saját maga dönti el, hogy mi a legjobb beállítás az adott fényviszonyok között. Az ISO-t viszont nem tudjuk úgy növelni, ahogy a manuális módban, ott ugyanis 50 és 3200 érték között bármit megadhatunk. Ilyenkor babrálhatjuk a jeleneteket (HDR, éjszakai, portré, tájkép, lágy, tengerpart, hó, kisállat stb.), a fehéregyensúlyt és az expozíciót. A kiterjesztett valóságban dinoszauruszokat, manókat és más vicces dolgokat varázsolhatunk a keresőképre (utolsó fotó alul), az AR maszkkal lényegében lecserélhetjük a fotóalany arcát valaki máséra. A kreatív effektusok szekcióba lépve még inkább megbolondíthatjuk az alkotásokat (régi film, mozaik, tükrözés, árnyalat-telítettség), ezen kívül adott még a panorámakép, a matricakép, a Timeshift videó (lassítás), a többkamerás felvétel és a Sound Photo, ahol a képek alá rövid hangjegyzetet rögzíthetünk. Ha még ennyi sem lenne elég, akkor további lehetőséget tölthetünk le, kezdve a Time Laspe-től a még további effektusokig.

Az alant látható képek a vaku teljesítményét és az éjszakai fotók minőségét hivatottak megismertetni.

A képek nappal meglehetősen jól sikerülnek, pláne akkor, ha a korábbi modellek teljesítményét vesszük alapul. Az automatikus mód bekapcsolása mindenképpen előnyös, hiszen a szoftver korrektül felismeri a környezeti viszonyokat, így még ellenfényben sem lesz probléma a fotózás. A dinamikatartomány elég nagy, a vonalélességgel sincs különösebb probléma, zaj és utólagos élesítés viszont van dögivel, nagyon látszik, hogy a homályosabb részeket próbálja megszépíteni az algoritmus, csak épp ezzel néha a részletességnek ad egy nagyobb pofont. A nanopulzív vaku fényereje maximum közepes, a villanó képességét demonstráló képeken jól látszik, hogy a fehéregyensúlyt nem sikerül mindig belőnie a telefonnak, ezért kellett volna inkább valamilyen dupla tónusú megoldás. Az éjszakai képek nagyítás nélkül még vállalhatók, ha viszont már belezoomolunk a képekbe, akkor arcon csap a gyengeség, mert a részletek nagyon elvesznek és a színek sem felelnek meg a valóságnak. A következő kék linkekre kattintva a lassított, az 1080p felbontású, valamint a 4K-s tesztfilmek érhetők el.


A vaku közepesen erős, ennél többet lehetett volna nyújtani [+]

A videolejátszó meglehetősen fejlett, gond nélkül nézhetünk a telefonon Xvid, MP4, H.265 és H.264 kódolású filmeket, ami azért még mindig kevés eszközről mondható el. A programban rögtön egy előzetes képösszeállítást kapunk a mozikról, mindegyiket dátummal jelöli meg a szoftver. Megtekintéskor tudunk tekerni, egy adott képkockára ugrani, a hangbeállítások között pedig sok extrát találunk, amit a zenei résznél taglalok ki. A YouTube-hoz hasonlóan egy lefelé irányuló legyintéssel böngészhetünk a további tartalmak között, ezalatt a filmezés nem áll le. Sajnos kis ablakba nem helyezhető, ám ettől még ez egy meglehetősen kiforrottnak számító alkalmazás.

 
[+]

Nem csak videózási, hanem zenei téren is nagyon ott van a telefon, többek között képes lejátszani a MP3, az eAAC+, a WAV és a Flac fájlokat. A hangbeállítások között fellelhetjük a filmezésnél is használható DSEE HX-et (fejhallgató esetén a gyengébb minőségű számokat nagy felbontású hanggá alakítja), a ClearAudio+ hangoptimalizálót, a dinamikus normalizálót, valamint a hangszínszabályzót. A Walkmanről immár Zenére keresztelt applikációban előadók, albumok, számok, mappák és listák szerint rendezve láthatjuk a dalokat, plusz beépített szolgáltatásként szerepel már a Spotify. Az albumborítók mindig megjelennek (ha van persze), aktiválható az ismétléses és a véletlenszerű lejátszás, a kikapcsolási időt 15 perc és 2 óra között adhatjuk meg. A sztereó előlapi hangszórók rendkívül jól és hangosan szólnak, ebben is nagyon jó a Sony új telefonja, egyértelműen az egyik legtisztább hangzást biztosító mobil a piacon. A rádiózás szerelmeseinek a füles csatlakoztatása után életre kelthető FM-modul ajánlható.

TesztSony Xperia Z5 CompactHonor 7HTC Desire 820Sony Xperia M4 AquaLenovo K3 NoteFrekvenciaátvitel (40 Hz-től 15 kHz-ig), dB:+0,11, +0,15+0,10, +0,06+0,03, -0,20+0,02, -0,05+1,51, -1,93Zajszint, dB (A):-87,2-86,8-91,2-87,7-84,8Dinamikatartomány, dB (A):90,386,991,288,185,3THD, %:0,00570,00550,05100,00750,0086IMD + Zaj, %:0,0130,0140,0540,0210,019Sztereó áthallás, dB:-80,1-83,6-73,4-87,3-83,1

Ahogy az várható volt, a jack kimeneten keresztül leadott hangokkal sincs az ég világon semmi probléma, a hallgató tartományon belül minden dallam megszólal.

Zaj vagy sistergés sem tapasztalható, ha fülesen keresztül zenét hallgatunk.

Adatkommunikációs szempontból minden van, ami szem-szájnak ingere. A chipset támogatja a Cat.6-os LTE-t, így ha véletlenül olyan országba tévednénk, ahol ilyen nagy sebességű hálózatokat építettek ki, akkor akár 300 Mpbs-mal lehet száguldozni a mobilneten. Ha ez a lehetőség nem adott, akkor sem kell csüggedni, hiszen 3G-n egészen 42 Mbps-ig fel tud szaladni a mutató, bár az is igaz, hogy az 50 Mbps feltöltés helyett csupán 5,76 Mbps-mal tolhatjuk fel az adatokat. A hangminőség a hangszórók szigetelése ellenére is nagyon jó, tisztán és érthetően lehet hallani beszédpartnerünket, és a maximális hangerő is elég akár zajosabb környezetben is. Természetesen nem maradhatott ki a 802.11a/b/g/n/ac-s WiFi, amit akár hotspotként is használhatunk, illetve Bluetooth-ból már 4.1-es verziót kapunk, méghozzá apt-x támogatással. Az érintéses fizetés vagy a gyors csatlakoztatás szempontjából fontos az NFC, navigáláshoz pedig a földi antennák és routerek mellett a GPS és a GLONASS műholdakat képes felhasználni a telefon, ezáltal villámgyorsan pozicionál és stabilan tartja a jelet. A microUSB csatlakozó 2.0-s, és mivel OTG-képes, a mobil képes felismerni a pendrive-okat.

 
[+]

Böngészésre a Chrome-ot lehet használni, ha viszont ez mégsem tetszik, akkor az Áruházból lehet másik programot letölteni. A könyvjelzők és az előzmények szinkronizálhatók a Google-fiókkal, a háttérben megnyitott lapokat az alkalmazáskezelő segítségével érjük el. A Flash nem támogatott, és sajnos nincs sortördelés sem, annyit lehet csinálni, hogy dupla koppintás esetén előre meghatározott méretűre állítja a betűket a szoftver. Két ujjal ettől még lehet nagyítani, plusz kérhető asztali nézet, indítható privát internetezés, és offline is el lehet menteni a weboldalakat.


LG G4 vs. Sony Xperia Z5 Compact [+]

A hátlap alatt egy 2700 mAh kapacitású lítium-polymer akkumulátor kapott helyet, ez legalább némileg gyógyír azoknak, akik a viszonylag vastag kialakítás miatt panaszkodtak. A gyári adatok szerint 14 órát lehet csevegni és 77 órán keresztül lehet zenét hallgatni egy feltöltéssel. A mindennapos használat azt mutatja, hogy ha többet internetezünk, fotózunk, és mondjuk rövid ideid navigálunk, akkor egy-másfél nap alatt adja fel a harcot a telep, ha viszont nem lógunk állandóan a telefonon, akkor a két napos üzemidő elérése sem lehetetlen. Hasznos szoftveres fícsör, hogy több energiatakarékos mód található a menüben: letilthatjuk a háttéradatokat, aktiválhatjuk a STAMINA-t és az ultra STAMINA-t, utóbbi esetén például csak a telefonos funkciókat engedélyezi a rendszer. Tölteni viszonylag gyorsan lehet a QuickCharge 2.0 támogatás miatt, nagyjából fél óra alatt 60 százalékra lehet felnyomni az akkumulátort, sajnos a vezeték nélküli etetés nem lehetséges.


Műanyag borítás, de legalább abból a jóféle [+]

Értékelés: Sony Xperia Z5 CompactKülsőErgonómia8 pontAnyaghasználat8 pontÖsszeszerelés minősége9 pontKijelző mérete, minősége8 pontBelsőKezelhetőség9 pontSebesség10 pontSzoftver rugalmassága, bővíthetősége10 pontFelhasználói felület élménye8 pontAlapfunkciókHangminőség, vételi stabilitás9 pontPIM funkciók10 pontAdatkommunikációs képességek9 pontMultimédiaVizuális8 pontAudio9 pontEgyebekÜzemidő8 pontÁr/érték aránya6 pontHogyan értékelünk?

Nagyon kevés az olyan csúcsmodell, mely kompakt mérettel látott napvilágot. A felső kategóriában egyértelműen a korábbi és a mostani, kisebb kijelzővel szerelt iPhone-ok képezik az egyik irányt, plusz ott van a Samsung alfája, ami szintén sok felhasználó szívét dobogtatta meg. A Sony kiváló döntést hozott akkor, amikor a Z1 Compactot piacra dobta, hiszen végre nem kellett kompromisszumokat kötnie senkinek, ha olyan zászlóshajót szeretett volna vásárolni, ami hardveresen is megállja a helyét. Tesztalanyunk folytatja ezt a nagyszerű sort, a Snapdragon 810 chipset úgy hasít át mindenen, mint a forró kés a vajon. A forró persze erős irónia is lehetne, mivel a lapkának melegedési problémái voltak, de ezt valamelyest sikerült áthidalnia most a japánoknak, persze erős terhelés esetén még mindig hevül a telefon és némileg csökken a teljesítmény is, de nem vállalhatatlan mértékben. Ennek lehet egyik oka az is, hogy továbbra sem váltott 720p-ről 1080p-s kijelzőre a Sony (hiba vagy jó döntés?), ekkora felbontás meghajtása tényleg nem kunszt a processzornak, nem utolsó sorban pedig a képpontsűrűségre sem lehet panasz, még ha messze is áll aházon belüli rekorder értékénél. A két gigabájtnyi rendszermemória már más tészta. Az Android többnyire hibátlan sebességgel fut, nincs akadozás, de azért amikor egy komolyabb játékból vagy programból lépünk át egy másikba, érezhetően többet gondolkodik a kelleténél a szoftver. Nem az a kérdés, hogy elég-e ennyi RAM, hanem hogy ennyi pénzért miért kell ezt a kérdést egyáltalán feltenni, miért nem lehetett volna a Z5 család többi tagjához hasonlóan 3 gigabájtot bepakolni. Ezen mindenesetre már felesleges tanakodni, változni nem fog. Érdemes inkább a 23 megapixeles kamera képességeit méltatni, ami sokkal-sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint a korábbi telefonok szenzorai, és végre, ha nem is győzi le őket, legalább felveszi a kesztyűt a vetélytársakkal. Az üzemidő jó, adatkommunikáció téren a két SIM támogatásán kívül minden megkapunk.

Már ha hajlandóak vagyunk kifizetni a 200 ezer forintos vételárat. Ezt az összeget meglátva már felerősödnek a hiányosságok, ennyiért már a maximumot várja el az ember, pláne úgy, hogy a korábban említett Samsung Galaxy Alpha nyolcvanezer forinttal kevesebb, mégis minőségibb külsővel és hasonló tudással rendelkezik, ráadásul pár ezressel még az Apple iPhone 6 is olcsóbb, igaz, ott csak 16 gigabájtos tárhelyre számíthatunk, nem beszélve a szintén kedvező árú elődmodellről, ami a mai napig decens teljesítményt nyújt. A Sony Xperia Z5 Compact tehát egy jó telefon, kiváló konstrukció, de nem ennyiért. Szolgáltatói kínálatba persze ha bekerül, valószínűleg jóval kedvező áron megszerezhető lesz, ám kétszáz Mátyás királyos bankóért ajánlottat semmiképpen sem érdemel, tetszeni viszont tetszett.

.

sony z5 compact mobiltelefon

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
MOBIL PONT Szombathely - Magyar